2023. június 19. – augusztus 25. között minden hétköznap (8:00–16:00) a Vakáció-sziget 6-tól 12 éves korig várja a táborozni vágyó gyermekeket a Margitszigeten, a XIII. kerületi Önkormányzat Petőfi Sándor Napközis Táborban.
Gyermekében egy kis művész lakozik? Szeret kézműveskedni és alkotni? Netán tele van energiával és egy igazi örökmozgó?
Ne is keressen tovább, a Vakáció-sziget táborban mindent megtalál!
A táborba jelentkező gyerekek kétféle tematikus programcsoport közül választhatnak:
1. ÖRÖKMOZGÓ, ahol a mozgásé, az aktív kikapcsolódásé és a játéké a főszerep.
2. KREATÍV, ahol kézműves foglalkozásokkal, társasjátékokkal, drámapedagógiai játékokkal és egyéb ötletes foglalkozásokkal találkozhatnak a gyerekek.
Mindkét tematika résztvevőit játszóházi hangulat, laser force, medencézés, a Margitsziget megismerése és különféle interaktív előadás várja.
Idei újításként a táborozóknak lehetőségük lesz – igény szerint – kedvezményes áron jégkrémet vásárolni, hisz egy-egy alkalommal ebéd után „házhoz jön” majd a fagyis
A táborba 2023. március 10-tól lehet jelentkezni, a tábor ideje alatt pedig legkésőbb a választott hetet megelőző hétfőig lehet!
Interneten: a március 10-től látható JELENTKEZÉS gombra kattintva
JELENTKEZÉS
A részvételhez szükséges:
– Az online jelentkezési lap kitöltése
– A részvételi díj határidőre történő befizetése
– Egészségügyi és elengedő nyilatkozat kitöltése: EGÉSZSÉGÜGYI ÉS ELENGEDŐ NYILATKOZAT
Fontos! Az Egészségügyi nyilatkozatot a gyermeknek táborkezdéskor kell magával hozni és a turnus kezdetekor a táborvezetőknek átadni.
Részvételi díjak
Az árak a napi 3-szori étkezést (reggeli, ebéd, uzsonna), a programok költségeit, illetve buszos szállítás esetén a transzfer költségét is tartalmazzák!
Teljes ár: 35.000 Ft/fő/hét
„Korán kelő” kedvezmény: Amennyiben a jelentkezés és a tábor díjának teljes és egyidejű befizetése egyaránt megtörténik 2023. március 31-ig, úgy a teljes árból 29% kedvezményt biztosítunk, azaz egy heti táborozás ára 25.000 Ft/fő/hét
XIII. Kerületi partnerkártyával [1]: 28.000 Ft/fő/hét, ami a teljes árból 20 %-os kedvezményt biztosít
Testvérkedvezmény: Testvérek jelentkezése esetén 25% /fő árengedményt biztosítunk a tábor teljes árú részvételi díjából. A testvérkedvezmény csak és kizárólag együttes, azaz azonos héten/heteken való részvétel esetén vehető igénybe és csak teljes árú részvételi díj esetén érvényes. Testvérkedvezmény igénybevétele esetén a tábor heti díja 26.000 Ft/fő/hét
Önkormányzati támogatás nyári tábor költségeihez [2]
Tábor díjának befizetése
Befizetések módja
Átutalással az OTP Banknál vezetett 11784009-22238557 számú számlára. A kedvezményezett neve: XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt.
Az utaláskor a megjegyzés rovatba szíveskedjenek beírni a gyermek nevét, a fizetni kívánt hetet/heteket (1. hét, 2. hét, stb), illetve a Vakáció-sziget elnevezést.
Személyesen nyitvatartási időben az Angyalföldi József Attila Művelődési Központban (1131 Bp., József Attila tér 4.)
Befizetési határidők
A BEFIZETÉS HATÁRIDEJE A VÁLASZTOTT HETET MEGELŐZŐ HÉTFŐ!
Amennyiben a befizetés határidőig nem történik meg, a gyermek nem vehet részt a táborban és törlésre kerül az adott hétről.
A befizetések utolsó időpontjai minden jelentkezőre érvényesek!
Lemondási feltételek
A jelentkezés lemondása
A tábordíj egészének vagy részarányos hányadának visszafizetésére kizárólag orvosi igazolás ellenében van mód! Az orvosi igazolásokat a hiányzást követő 3 munkanapon belül kell bemutatni a tábor szervezőinek személyesen vagy elektronikus úton.
A visszafizetési lehetőség az önkormányzati támogatásban részesültek számára nem vonatkozik.
A kiválasztott turnusra való jelentkezést a turnus első napja előtti hét hétfőig lehet módosítani és lemondani. A már befizetett tábori hetek lemondására kizárólag írásban van lehetőség, ellenkező esetben a jelentkezés fizetési kötelezettséggel jár.
Amennyiben a gyermek megkezdi a táborozást, úgy semmilyen visszatérítésre nincs mód orvosi igazolás hiányában.
Betegség, vagy más okból történő visszamondás esetén
Amennyiben a táborozó a táborozást megelőzően, vagy a táborozás közben lesz beteg, kizárólag orvosi igazolás ellenében, a táborozási díj egészének, vagy részarányos hányadának visszatérítésére van mód. Az orvosi igazolást a hiányzást követő 3 munkanapon belül kell bemutatni a tábor szervezőinek személyesen vagy megküldeni e-mailben. Az önkormányzati támogatást igénybe vevő táborozók esetében visszafizetésre nincs lehetőség orvosi igazolás bemutatása esetén sem.
Utazás a táborba
A tábor pontos címe Budapest, Margitsziget 238004, 1138, amely megközelíthető:
1. Saját gépjárművel a tábor bejáratától 200 méterre lévő Danubius Resort Hotel mögötti és előtti fizetős parkolóig, majd onnan gyalogosan.
2. Tömegközlekedéssel a 26-os busszal.
3. A gyermekek utazását – igény szerint és előzetes jelentkezés alapján – a táborba és a táborból buszokkal [3] segítjük.
További információ:
Deme Orsolya: +36 70 199 5941
Divák Dávid: +36 30 440 3054
E-mail: vakaciosziget@skult13.hu
Letölthető mellékletek:
Adatkezelési tájékoztató
Egészségügyi és elengedő nyilatkozat
[1] XIII. Kerületi partnerkártyáról és annak igényléséről a http://partnerkartya.budapest13.hu/ oldalon tájékozódhat. A táborra vonatkozó XIII. Kerületi kártyás kedvezmény igénybevételének feltétele a partnerkártya bemutatása, amelyre minden XIII. kerületi lakos jogosult.
[2] XIII. kerület közigazgatási területen bejelentett lakcímmel rendelkező és életvitelszerűen itt élő szülőnek, törvényes képviselőnek, gyámnak lehetősége van önkormányzati támogatásra a táboroztatási költségek további csökkentésére. A kedvezményre történő jogosultságot a Budapest Főváros XIII. Kerületi Szociális és Köznevelési Osztálya határozza meg a táborra való jelentkezés után. Írásban történő pozitív visszajelzést követően az önrészi díját a részvételt megelőzően, határidőre kötelező kifizetni. Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy az önkormányzati támogatási alapon történő jelentkezéskor csak azokat a heteket jelöljék meg, amelyekre jelentkezni szeretnének. Amennyiben nem jelennek meg az adott héten és írásban határidőre lemondás sem érkezik, akkor a tábor teljes költsége kiszámlázásra kerül az igénylő részére. (A támogatás részleteinek a kiírása hamarosan elérhető lesz).
[3] A busz naponta, reggel 8 órakor az Angyalföldi Sportközpontnál (1139 Budapest, Rozsnyay utca 4.) és szintén 8 órakor a RaM – Radnóti Miklós Művelődési Központnál a Bóbita játszótérnél (1133 Budapest, Bessenyei u. 6.) veszi fel az arra igényt tartó és előzetesen regisztrált gyerekeket. Visszaérkezés a RaM-ba kb. 16:20, az Angyalföldi Sportközpontba kb. 16.30 órakor. Nagyobb létszám esetén előfordulhat, hogy a busz többször fog fordulni. A gyerekekre a gyülekezési idő (7:00-7:50 óra) és a délutáni visszaérkezést követő idő (16:20-17:00) alatt képzett felügyelők vigyáznak.