A XIII. kerületi Evezős Ergométer verseny kerületi döntőjét február 27-én a Pannónia Általános Iskolában rendezték meg. A kerületi Diáksport Kupa keretén belül meghirdetett versenyen az előzetes iskolai felmérés alapján kiértesített, versenyszámonként és nemenként legeredményesebb tanulók vehettek részt. A döntőn végül közel 100 tanuló jelent meg.
Minden futam első három helyezett versenyzője továbbjutott az Evezős
Ergométer Diákolimpia országos döntőjére, melyet 2019. március 24-én rendeznek meg a Kruj István Sportcsarnokban (1202 Budapest, Mártírok útja 205.).
A szerdai versenyen a gyerekek által az iskolák is versenybe szálltak egymással. A legeredményesebb általános iskola kategóriában a Pannónia iskola győzedelmeskedett, míg a középiskolás mezőnyben most sem történt meglepetés: idén is az Ady Endre Gimnázium vihette haza a legeredményesebb középiskolának járó trófeát.
Gratulálunk minden résztvevőnek és sok sikert kívánunk a továbbjutóknak az országos döntőn!