Tokió - 1964

 

Ez volt az első olimpia az ázsiai kontinensen, mely egyben az újkori olimpiák történetének addigi legprecízebben megszervezett versenyének bizonyult.

A játékokon 93 ország 5133 sportolója 163 versenyszámba mérte össze erejét. Japánban két „világ” találkozott: a hagyományokhoz való ragaszkodás és a legkorszerűbb technika alkalmazása, mely mind a mai napig jellemzi az országot és népét. Magyarország ezen az olimpián ismét remekelt, és az összesített éremtáblázat hatodik helyén végzett.

Kerületünk bajnokai négy sportágból kerültek ki ezen az olimpián. A férfi párbajtőr csapat győzelméből a Vasas SC olimpikonja, Nemere Zoltán vette ki a részét, míg a kardvívás egyéni győztese a honvédos Pézsa Tibor lett. Az öttusázók két meghatározó sportoló eltiltása miatt most gyenge csapattal vágtak neki a játékoknak, így a csapatversenyt el is veszítették, de Török Ferenc az ájulásig kifutva magát végül egyéniben olimpiai bajnoki címet szerzett.

Kozma István, „Pici”, kinek termete korántsem volt pici a maga 198 centijével és 125 kilójával, itt nyerte élete első olimpiáját kötöttfogású birkózásban a nehézsúlyúak között. Mindkét labdás csapatunk kiharcolta a végső győzelmet, és míg a labdarúgó válogatottnak 6 játékost adtak kerületünk egyesületei, addig meglepetésre a vízilabda csapat győztes tagjai között nem szerepelt kerületi játékos.