Montreál - 1976

 

Kanada legjelentősebb városának vezetői több kudarc után is makacsul kitartottak amellett, hogy olimpiát szeretnének rendezni, végül 1970-ben elnyerték a rendezés jogát.

A szokásos viták és a politikai-gazdasági problémák most sem maradtak el. Politikai okokból 22 afrikai ország bojkottálta a játékokat, és nem ment el az eseményre. Montreálban is új létesítményeket emeltek, a tervezők az olimpiai stadiont az évszázad alkotásának szánták. Végül nem mindennel sikerült elkészülni, így a város újkori jelképének szánt hatalmas torony sem készült el a megnyitóig (sőt, még a mai napig sem épült fel). Az egész olimpia alatt a „safety first” volt a jelszó, azaz őrzés-védés mindenek felett, ezért 16.000 rendőr gondoskodott a biztonságról. Szerencsére nem is történt semmi, ahogyan a sportpályákon sem sok…

Talán mondhatni azt, hogy ez az ötkarikás játék nem a magyarok olimpiája volt. Csupán négy aranyérmet szereztünk, és abból kettőnél is kerületi sportolók vették ki a részüket. Mindjárt az első aranyérmet a vasasos Németh Miklós gerelyhajító szerezte, akinek már a bemutatkozó dobásától felhördült a közönség: sehol a világon addig nem láttak 94,58 méteres dobást, mely világrekordnak számított, és aranyérmet hozott neki.

Vízilabdában négy olimpia után ismét Magyarország végzett az élen, és a csapatot olyan nagy nevek erősítették kerületünkből, mint Csapó Gábor, Kenéz György vagy Faragó Tamás. „Tonó”, azaz Faragó Tamás volt a helyiek kedvence, akik úgy biztatták: Go-go Fara-go! és az olimpia után Faragó fan klubok alakultak szerte a városban.