Athén - 2004

A görög főváros csalódott volt, mikor nem kapta meg az ötkarikás játékok 100 éves évfordulójára az „arany olimpia” a rendezési jogát. Így nem kizárt, hogy a NOB némi lelkiismeret-furdalástól vezérelve ítélte oda 1997-ben Athénnak a nyolc évvel későbbi olimpiát. Bolygónk országai rekordszámban neveztek a versenyre: több mint kétszáz ország zászlaja lobogott a megnyitó ünnepségen, ahol az olimpiai láng is visszatért a görög földre. A szervezők kitettek magukért: az új és modern létesítmények maximálisan kiszolgálták a sportolók igényeit. Az újszerűség mellett mégis számtalan, az ókori játékokból ismert „elemet” csempésztek bele a rendezésbe: az ókori győzteseket olajágból font koszorúval koronázták meg, így ezt a hagyományt elevenítették fel ezen az olimpián is, ahol vadolajfa-koszorú került a dobogósok fejére. Szintén különlegességnek számított, hogy a maratoni futást az eredeti útvonalon, Marathón város és a Panathénaia stadion között rendezték meg.

A magyar csapat ezen az olimpián mind szárazföldön, mind pedig vizes közegben remek eredményeket ért el, és a nyolc elsőségből kerületi sportolóink igencsak kivették a részüket. Kerületi érdekeltség tekintetében ismét a Honvéd versenyzője, Nagy Tímea volt az egyetlen hölgy, aki aranyérmet szerzett. Magabiztos vívással, imponálóan védte meg olimpiai bajnoki címét, mely egyben a magyar sport százötvenedik aranyérmét jelentette. Férfi kajak négyesünk a sydney-i diadal után négyfelé szakadt, ám Athén előtt egy évvel rájöttek, hogy ez a szakítás nem vezet sehová. Így hát megint összeültek, és nem is hiába: fölényesen megvédték ugyanabban az összeállításban olimpiai bajnoki címüket, ami addig egyetlen négyesnek sem sikerült. Így lett hát Athénban kétszeres bajnok a honvédos Horváth Gábor és Vereczkei Ákos. A férfiak nemcsak a vízen, de a vízben is remekeltek. Egyetlen játékos kivételével a férfi vízilabda válogatott tagjai a két nagy kerületi egyesületből (Honvéd és a Vasas) kovácsolódott össze. A csapat egyértelműen esélyesként érkezett Athénba, ahol igencsak nehéz ellenfeleket legyőzve, százszázalékos teljesítménnyel jutott be a döntőbe. A fiúk igencsak „megizzasztották” a szurkolókat: a döntőben végig a jugoszlávok vezettek, így a drukkerek többször is érezték, hogy a győzelem elúszott… Pólósaink azonban most sem gondolták így, és végül önmagukat is legyőzve a mérkőzésen egyetlenegyszer, a legjobbkor vezettek: 8-7-re a meccs végét jelző sípszó elhangzásakor. Ezzel a győzelemmel a Kemény-féle csapat megvédte bajnoki címét és boldogan térhetett haza.