A Csata DSE nyerte a 2017-es Bajnokok Tornáját

 

Lezárult Sopronban az U16-os Bajnokok Tornája. A 2017-es kiírást a Csata DSE nyerte, miután a remek színvonalú fináléban 57-56-ra legyőzte az spanyol Snatt’s Femeni Sant Adria gárdáját.

A torna mezőnyéből kiemelkedő két gárda fej-fej mellett haladt az első percektől fogva. Az első negyed hajrájában 18-13-nál akadt a spanyoloknak egy jobb sorozatuk. Az első szakasz utolsó találatát azonban a Csata DSE szerezte, majd a második negyed elején 19-18-nál sikerült fordítani. A fordulatos találkozón 26-21-nél ismét el tudott szakadni a Snatt’s Femeni Sant Adria, de erre 11-2-es sorozattal válaszolt a nagyot küzdő Csata DSE. A félidőben 34-31-re vezetett a magyar csapat.

A harmadik etapban sem alakult ki nagy különbség. Remekül védekezett a Csata DSE, nem engedte, hogy a spanyol együttes felvegye a saját ritmusát. A lepattanónkban pedig sikerült a rivális fölé kerekedni és ez az eredményben is megmutatkozott. 40-40 után ugyanis a Csata DSE került lépéselőnybe. Az utolsó 10 percnek 48-44-ről vágtak neki a csapatok. Érződött a nagy tét, idegesen játszott mindkét gárda a záró szakaszban.

Sokáig a Csata DSE tűnt higgadtabbnak és 55-48-nál már eldőlni látszott a döntő. A spanyolok azonban nagy hajrával 55-55-nél egyenlítettek. Hatalmas izgalmak közepette az utolsó percben végül Krasovec Lili büntetője alakította ki az 57-56-os végeredményt. Ez azt jelenti, hogy a Csata DSE megvédte címét a Bajnokok Tornáján. Boros Júlia 19 ponttal lett a magyar csapat legeredményesebbje, míg Várszegi Réka 14 ponttal és 12 lepattanóval dupla-duplát ért el a döntőben.

 

Eredmények
Csata DSE – Snatt’s Femeni Sant Adria 57-56 (15-18, 19-13, 14-13, 9-12)

 

További információk a mérkőzésről:

http://www.wbasket.hu/2017/11/22/a-csata-dse-nyerte-a-2017-es-bajnokok-tornajat.html